Stermeczky Zsolt Gábor: Sirály átfestve

Sirály, átfestve (?)

A Sirályba most úgy csöppentem bele, hogy az utolsó emlékem róla a gimnázium utolsó évéből való: emelt magyar érettségire készültem (amit végül nem tettem le), és a faktos tanárom elolvastatta velem a Sirályt. Elolvastam, untam. Sok szereplő, kevés történés. A tanárom órán közölte, hogy a szokásos értelmezéseket hagyja a francba, azokat olvassam el magamtól (nem), és beszél inkább a darab ironikus felfogásáról. Arról, hogy Csehov ezt állítólag vígjátéknak írta, és a karakterei nevetséges, szánnivaló figurák. Szóval ő beszélt, bennem pedig ennek kapcsán az rögzült, hogy Csehov nem jó semmire, mert mások ennyire burkolt kinevettetése még soha nem vitt előre az életben, ráadásul az irónia az a fegyver, ami ki tudja, meddig irónia, és honnantól cinizmus már. Más hülyéken röhögni pont ugyanúgy untam, mint a sok szereplőt kevés történéssel.

Valamikor nyár elején tudta meg a csoportunk, hogy ebben a félévben a Sirály lesz a projektünk fő témája, az újraolvasás alatt pedig sok minden megváltozott és kitisztult. A csoport közös táborozása amúgy is meglehetősen érzelgősre-lelkizősre sikeredett, és ebben az állapotban olvasva újra, jöttem rá, hogy ha Csehov esetleg nagyképű is volt, nekünk nem feltétlenül kell annak lennünk, mert vagyunk annyira esendőek, mint a karakterei. Ezt a konklúziót egyébként a legutóbbi (október 2-i) próbán többé-kevésbé közösen is levontuk, fenntartva emellett Antal Bálint véleményét is, aki szerint a Sirály arról szól, hogy mindenki hisztizik.

Személyes kedvencemmé a drámából Trigorin vált, az első nekifutásra nőcsábásznak ható író, akinek azonban nőcsábász léte legkevésbé sem egy általa kialakított és felvett póz, sokkal inkább függőségének egy másfajta megfogalmazása. Trigorinnal való közeli kapcsolatom akkor vált még közelibbé, amikor pár hete azt a feladatot kaptuk, hogy kettesével-hármasával összeállva konkrét párbeszéd-részleteket tanuljunk meg. Elég gyorsan kiszúrtam a Trigorin-Nyina páros beszélgetését, azt azonban csak később fedeztem fel, hogy ebben a részletben ráadásul benne van a kedvenc mondatom az egész drámából: "Ha dícsérnek, kellemes, de ha szidnak, akkor utána két napig nagyon rossz hangulatban vagyok". Nyina szerepére az aznap jelenlévők közül nem maradt párom, így végül - némileg önkényesen - az aznap jelen nem lévő Nagy Klárát választottam ki rá, noha győzködtem egy kicsit Kemény Gabit is, aki azóta bevállalta a pót-Nyinaságot.

Rajkai Zoli kérésére bevezettük a próbaruhát. Fiúknak nadrág, lányoknak szoknya. Ez a felosztás a csoport egyes tagjai részéről kiváltott némi ellenérzést - előző közös munkánk, a kirekesztésről szóló Üdv a klubban után szabadon -, azt azonban szerintem (is) érdemes belátni, hogy ha valahol, akkor a Sirály kapcsán van értelme beszélni konvencionális férfi-női karakterekről, bizonyos, tágabb értelemben vett körülmények ellenére is: ha már Csehov, és ha már Katona, képtelen vagyok nem említeni Haumann Pétert, illetve a - többek között - Márkus Lászlóval és Körmendi Jánossal közösen előadott, méltán híres Három nővér-paródiát. Persze, az nem Sirály, hanem Három nővér, ráadásul paródia, mondhatnánk, de mivel mi sem a komplett Sirályt visszük színpadra, hanem valamit a Sirály kapcsán - amelynek a részleteit még nem is látjuk jó előre - ki tudja, nem fér-e bele valamikor, valamilyen oknál fogva a nemi szerepekkel való őrült variálás. (Na jó, igazából én is kicsi esélyt látok rá).

Az előbbi bekezdésből talán felsejlik, mennyire az elején vagyunk még azoknak a folyamatoknak, amiknek a vége majd egy bemutató lesz jövő tavasszal. Felmerült annak a lehetősége is, hogy az eddigi, jórészt etűdökből álló előadásaink után ezúttal csinálunk valamit, ami összefüggőbb. Egy olyan dráma kapcsán, mint a Sirály, talán pont meg is tehetnénk: nincs igazán egyértelmű főszereplő. Ez az egyértelmű tény hozzásegít minket ahhoz, hogy amit a Sirály mentén létrehozunk, igazodjon az eredeti mű hangulatához, és emellett hasonlóan közös munka legyen, mint amiket eddig létrehoztunk.

Várunk téged is.

Lépj velünk kapcsolatba!

 
Levelezőlista

Oldalunk cookie-kat használ az optimális működés érdekében.
Adatvédelmi tájékoztató Rendben