Oláh-Bebesi Bori - próbajegyzet

Január vége felé járunk, a pénteki próbák mellé már egy-egy  hétvégi délután is társul. Sirály-nyúzás, a cím legalábbis a csoport szavazatai alapján megszületett: Akarok még mondani valamit.

A tréningek egyre inkább egy-egy drámabeli figura megragadására irányulnak. Építkezés az alapoktól. Az alapvető bemelegítéseken és mozgásokon (vagy éppen az egymásra figyelős kórusgyakorlaton) túl állati jellegzetesség utánzása a feladat, tehát mindenkinek fel kell vennie egy állat testét-lelkét, helyzetbe hozni azt. Rajkai Zoli megadja hozzá a helyszíneket is, ezekből több kör is fut, általában zenére. Fontos a ritmusra élő és gondolatokkal megtöltött gesztusok és mozgások elvégzése. Ezeket a szempontokat betartva eleinte nehéz egységessé formálni és még élni-mozogni is ezekkel a figurákkal, de a valahányadik próbálkozásra már létrejönnek igazán szép, indokolt, a figurának (legyen az majom vagy éppen madár) megfelelő játékok. A következő lépés ugyanígy a ritmus által kötöttség, de most már Trepljovok, Másák, Szorinok, Dornok, Arkagyinák, Samrajevek ésatöbbik kezdenek egymás mellett és egymással élni  a képzeletbeli parkban-gyakorlatban.

Eszter vezetésével is hasonló gyakorlatok folynak, az ő kérése egy, a karaktert megjelenítő szobor, ami-aki aztán egy rövid megmozdulásban végez egy rá jellemző cselekvéssort. Így születnek görcsösen író, majd végre a horgászásban fellélegző Trigorin-alakok, gyötrödő Másák, idegbajos Trepljovok, önmutogató Arkagyinák, el-elbóbiskoló Szorinok. Eszter aztán párba állítja a srácokat, annak megfelelően, hogy ki melyik figurát választotta, és a feladat a következő: párban csináljanak egy olyan szösszenet-jelenetet, amiben valamilyen múltbeli (gyerekkori, fiatalkori, vagy csak egyszerűen régebben történt) momentum, találkozás elevenedik meg a két szerep között.

A párok: Trepljov-Samrajev (Niki, A.Bálint), Arkagyina-Szorin (Gabó, Tamás), a két Trigorin (Máté, Zsolt), a 3 Mása (K.Gabi, B.Gabi, Mira). Szép és érdekes gondolat, hogy Mása életét úgy fejtik meg a lányok, hogy az anyja (Polina) által elkövetett hibák (ivás, dohányzás, reménytelen szerelem) ismétlődnek az ő életében is. Sorsismétlődés. A kis Mása lényegében azt az anyát-nőt látja maga előtt, akivé ő vált (fog válni) huszonkét-huszonnégy éves korára. Dohányzás (vagy a fenetudja, mi), elfojtott feszültség, elhibázott házasság, a vágyott és reménytelen szerelem után való sóvárgás. Konkrétan elhangzik egy mondat: Ne járkálj utánam! Nem véletlenül kapja arcába ezt a mondatot Mása anyja, hiszen x évvel később Másának ugyanezt mondja Kosztya. Érzékeny, ötletes cucc tehát. Nikiék Samrajev-Trepljov párosa is ötletes, kirajzolódik benne a szülőhiány is. Trepljov az anyját keresi, a jószágigazgató azt mondja, elment valahova valami íróval, majd csak visszajönnek. Kosztya figyelmeztetni akarta Arkagyinát a darabjára, előadásának időpontjára, de hiába. A lómániás jószágigazgató azért belenéz a műbe, olvassa a (számunkra már ismerős) sorokat: Emberek, oroszlánok, sasok és fogolymadarak, hallgatag halak… Lovak nem voltak? kérdezi  Samrajev. Ötletes, vicces jelenet ez is.

Az előadás tágabb témáit amúgy Eszter már ismertette, 4-5 nagy halmazt kellene felölelni az áprilisi mókában, ezek: művészet az elméletben, művészet a gyakorlatban, szülő-gyerek viszony, elbeszélünk egymás mellett, szerelem (vagy annak hiánya). (Vagy igazából bármelyiknek a hiánya. Ha már egyszer Sirály…) 2 csoportra oszlanak a srácok, az elbeszélünk egymás mellett témához kellene jelenetet, etűdöt, akármit csinálni, ez kisebb sikerrel történik. Egyelőre még megfoghatatlan téma, körvonalazatlan, gondolkodós fázisban van ez a rész. Beszélgetés alakul ki róla, a nehézségek, hogy egyáltalán mit értünk alatta, de úgy látom, egyelőre a felszínen marad a cucc, a tömegközlekedés-mobil-és internethasználat-valamit tízszer kell elmondani-síkon marad a fejtegetés. Na de a feladat, hogy sok-sok példát, ötletet gyűjtsünk az életnek nevezett maszlagból.

Az egyik próba végén felmerül még a kérdés, lehet-e a Sirálynak például pozitív vége? Mi lett volna, ha Trepljov nem ölte volna meg magát? Sikerei lettek volna, vagy minden zajlott volna tovább a monotonitásban és szenvedésben? (Hú, micsoda hatásos ajánlószagú kérdések.) De tényleg, erről elindul valami ötletelés, többen a srácok közül írnak is Sirályvége-változatokat, ez egyébként állandó lehetőség. Parafrázisgyártás. Remek, remek. A következő feladat: olyan tárgyakat összegyűjteni, elhozni, ami valamiért a Sirályhoz kapcsolódik szerintü(n)k.

Várunk téged is.

Lépj velünk kapcsolatba!

 
Levelezőlista

Oldalunk cookie-kat használ az optimális működés érdekében.
Adatvédelmi tájékoztató Rendben