Oláh-Bebesi Bori jegyzetei az Akarok még mondani valamit próbáiról
(A szerző maga is a Katona Klub tagja, ennek a csoportnak a munkáját 2015 november közepétől követi.)
Tehát az ügy Csehov Sirálya. A nagyszínpadon december 20-án tartották a bemutatót Ascher Tamás rendezésében, a Katona Klub pénteki csoportja pedig, Vági Eszter és Rajkai Zoltán vezetésével ezt az ügyet vette elő az Életvárók és az Üdv a klubban előadásuk után. A „kissirálynak”, mint előadásnak-egyelőre csak én hívom így, hamarosan nyilvánosságra kerül a pontos cím-áprilisban lesz a bemutatója, a beszélgetések, találkozók, próbák már folynak.
A legelső alkalmakon, ha jól tudom, főleg beszélgetések folytak témákról, amiket a Sirály is felvet. Művészetről, hogy kinek mit jelent, hogyan definiálható, mi számít annak, ésatöbbi, ésatöbbi. Amikor először meglestem a folyamatot, a srácoknál már ottvoltak a jelenetek, szövegtanulási fázis volt. Makai Imre fordítását használják még, de ha jól tudom, majd az új fordítás, Radnai Annamária munkája fogja ezt váltani.)
Az első általam látott próba, Eszter vezetésével kis játékokkal, bemelegítésekkel, beszédgyakorlattal kezdődött, aztán neki a dolognak. Párban, illetve hármasával kaptak jeleneteket, például Szorin-Trepljov, Nyina-Trigorin, Mása-Medvegyenko, ésatöbbi. Ezekhez kellett megtalálni az értelmezéseket, cselekvéssorokat, kis játékokat. Az egész Sirály-ügy előtt természetesen el kellett olvasni a művet-Makai Imre fordítását - , a jeleneteket is már korábban kézhez kapták a srácok, de egy-egy résznél alapvető viszonyok maszatolódtak el, így tisztázó beszélgetésekre is szükség volt. Na de a jelenet felpakolása! Szóval, Eszter kérése a pontos helyszín kitalálására, állapotváltozásra, cselekvéssorra és indokolt megszólalásokra irányult. Erre a még szövegettanuló, elsődleges nekirugaszkodásra bő fél órát kaptak a srácok. Érdekes és izgalmas lehetőség, hogy az eredeti dráma helyszíneihez nem kell ragaszkodni, nyugodtan el lehet rugaszkodni, más helyzetbe pakolni a dolgokat, az értelmes és indokolt megszólalások persze kötöttek. Így lett például Trepljov lelkesedéséből (amikor is előadása díszletét mutatja nagybátyjának) osztálytermi, a táblára felrajzoló magyarázás, vagy ennek folytatásaként a fiú-nagybátyj viszony így váltott át díszlettervező-munkatárs-viszonyba.
Mindenki el a párjával a terem különböző pontjaiba, és hajrá. Ez a kábé-félóra szép és dolgos volt, okosan értelmezték a mondatokat, kérdezgették egymást, hogy a figura itt és itt miért így és így szólal meg, erről kinek mi jut eszébe, kipróbálások, bénaságok, újranekifutások, szöveg pontosítása ésatöbbi. Az eszmecsere és jelenetek egymásnak megmutatása után egy kisebb szétesés kezdett eluralkodni a tömegen, az első benyomások és tanácsok után lankadt az egymásra dolgosan figyelés és közös megvitatás-lelkesedés. Ez főleg abból fakadt, hogy miután tényleg mindenki megosztja első benyomásait, esetleg kérdéseit, a társalgás elmegy a javítások, további elméleti csiszolás irányába, ami egy idő után csak annak a 2-3 embernek, illetve Eszternek lesz érdekes, de a tényleges és aktív-dolgos kipróbálás elmarad, illetve még nem az a cél.
Ezen az első próbán tök jó volt megfigyelni a bemelegítő-játékokat, egy szöveg (vers) szélsőséges, túlzott artikulációját, mint gyakorlatot, és a közös agyalást a jeleneteken, párban. Aztán ahogy fáradtak és a próba végére értek a srácok, egyre szomorúbb lett a szétesés, az odanemfigyelés.
A következő próbán lényegében folytatódtak a jelenetszöszölések, de! most a szokásos kis bemelegítés és játék után egy kis videózás történt. Az Ascher-rendezte Három nővér ebédjelenetét néztük meg, Rajkai Zoli irányításával. Apró mozdulatokat, ki mit csinál és vajon miért-helyzeteket ragadtunk ki és arról folyt a társalgás. Miért tűnik ki Natasa a társaságból? Kitűnik-e egyáltalán? (Valaki szerint sokkal inkább a már fehérhajú Versinyin lógott ki), mi lehet valójában a fejében Irinának, amikor a munka öröméről beszél? Hogyan viszonyulnak hozzá a férfiak? És hogy mit is jelent(het) a doktor mondata: Csak csókolózni érdemes, ezért tehát szeress, szeress!? És hasonlók.
(Az előadás történelmét is megtudtuk Zolitól, hogy hogyan lett híres, hogy utazták ezzel körbe a világot, stb.) A kis lelkesítő beszéde is tök jó volt, példák a Három nővérből, példák az életből és a nem is annyira elrugaszkodott párhuzamok. Ha okos egy próbafolyamat, milyen kérdések vetődnek fel, milyen munkamódszer és hozzáállás működik...mondjuk egy Csehov-szövegben, mik kavarognak a színész, a figura fejében, és az értelmezés fontossága, a fellengzős játékstílus hanyagolása, szupi, szupi.
A következő szakasz ennek hatására folyik, jelenetezés, csinálás ezerrel. Elvonulós, kipróbálós órák. A szöveggel még küzdeni kell, az biztos. A megfejtéséhez meg pláne, de már vannak szép gesztusok, érdekes játékok, tiszta folyamatok is. Igazán Petrusa, maradj itthon-kezdetű jelenetet például még súgni kell B. Gabiéknak, de egy jókedvű megfejtegetés már elkezdődött. A jelenetek még: Kosztya-Szorin: Szeret, nem szeret (egyszer egy csokipapírból szemezgetett kockákat Máté, az ötletelés tehát tök aktív), Kosztya-Dorn-Mása: amikor Dorn a művészetről beszél Trepljovnak (Nikiék ezt először egy művészbejáróhoz rakták, aztán egy edzőterembe került az ügy, az egyik megmutatásnál voltak már szép pillanatok, például Mira-Mása kétségbeesése; K. Zoliék is ezt csinálták, Dorn ekkor rámászott szegény fiúra, aki nem nagyon tudta ezt kezelni, de jónéhány megszólalás még indokolatlan, játék nélküli és papírszagú volt, dehát ez még rendben van). Mása-Medvegyenko: miért jár maga mindig feketében- Laura és Réka jelenete ötletes, szövegtudás is nagyjából megvan, tök jó kezdet. Trepljov-Szorin: És kész is a színház!-ügye alakult talán a legegyenesebben valami más felé, mint az eredeti helyzet, míg Trepljov egy laptoppal lódul be, hogy megmutassa kollégájának a díszletet, Szorin elmütyürészik a kis papíralapú dobozka tervén, tök jó, erős jelek, gesztusok. A következő próbán ezeknek a fejlesztése a feladat. Ha lankad a lelkesedés, általában bedobnak egy játékot, Eszter levezeti, kicsit feljebbtornázzák az energiákat és folytatják.
A következő próba főleg tréningszerű volt, egymásra hangolódós testtel való játékok, impulzusos, irányítós, koncentrálós ügyek. Aztán Eszter azt kérte, hogy mindenki külön, a Sirályból kiragadott egy-két-három mondatából csináljon egy etűdöt. Akármennyi idő eltelhet a megszólalások között, csak legyen valamilyen helyzetbe pakolva. Szuper. Az Eötvösben aztán néztük a jeleneteket. Megmutatások között vannak tök jók, viccesek, ötletesek, a megvitatást megint szétesésnek láttam (kezdek arra gondolni, hogy ennek az Eötvös gimi az oka, de gondolom, a feljebb leírtak).
A következő péntek nagyon összetett és melós volt. Rajkai Zoli tartott beszédtechnika-perceket, órát, úgy látom, ez már bevett ügy, nyitottak egymás felé a kör tagjai, néhány ember jó bátor is, de félszegség is van, szenvedni kell a mondatokkal, versikékkel. Például egy ilyen: Derengett, borongott, merengett, szorongott, kerengett, dorong ott, de nem vett korongot. Ezt eltúlozva, jól artikulálva, szinte köpködősen tessék! Akire épp a sor került, felállt és mondta (vagy olvasta papírról, elvileg kellett volna gyakorolni otthon, na de ott a suli, egyetem és talán munka mindezek mellett). A legnehezebb feladat talán az volt, amikor mindenki felállt és körben maradtak, de egymásnak címezve és mutatva kellett öblösen, határozottan, érthetően mondani az elembertelenedett szót. R. Zoli egy-egy embernél meg is állt, nyüstölt rendesen, de persze dícsért is, véleményezett mindenkinél, tanácsokkal, ötletekkel látta el őket és otthoni gyakorlásra is buzdított. Aztán a jeleneteket néztük meg, szintén Zoli vezette a szélsőségesbe rakós gyakorlatokat. Szövegösszemondás után valamilyen elrugaszkodott helyzetbe hozta azt a két-három embert, aki dolgozott. Így lett Arkagyinából és Szorinból két villanydróton ülő madár (egymás mellett, előrefele nézve), Másából és Medvegyenkoból két medve, A Dorn-Mása-Kosztya ügyből valami szintén szélsőséges, a figurára jellemző pózügy. Trepljov és Szorin pedig, mint két haver, egy jó kis füvescigi mellett (vagy a franc tudja, lehet, hogy más volt, mindketten máshogy reagálták rá, természetesen kérésre) vitatták meg a Szeret-nemszeret dolgot, az anya-fiú kapcsolatot. Szélsőségesség, bátorság, hangsúlyozza R. Zoli, miközben megy a nyüstölés. Az elején úgy láttam, nagyon kényelmetlen a srácoknak a helyzet, féltek, elnevették, elhadarták, papírszagúság ezerrel, de ahogy haladt előre a cucc, úgy tényleg egyre bátrabb és egy-egy helyen, végre! egyre ötletesebb, végre! egymásra figyelősebb, végre! gondolatokkal megtöltött dolog jött ki a végén. Ez annak volt köszönhető például a Mira-Dani párosnál, hogy szépen bele lehetett helyezkedni egy bizonyos figurába, a figura madárszerűségébe, jellegzetes hangjába. Ezek jó nehéz jelenetek, az biztos, nem is sikerült mindegyiknél ez a végeredmény, de gyakorlatnak nagyon hasznos és ötletes, bátor és gondolkodásra késztető. Itt azt éreztem, hogy hiába tök jó tényleg a gyakorlat, elrugaszkodott, melós, és abból a szempontból melós, hogy ésszel kéne felpakolni, egymásra reflektálva, egymással tényleg beszélgetve a megszólalásokat, néhány embernek mintha nem sok köze lenne hozzá, inkább túlesni akarnak rajta. Tehát kész lesz valami, de mintha nem érdekelné őket, hogy például miért pont így és miért pont neki szólal meg Trepljov, Mása, Dorn, akárki, milyen állapotból, milyen előzményekkel, milyen célból, stb. Tény, hogy ezek a gyakorlatok-szélsőséges mimikák, hangok, egy-egy jellegzetes póz felvétele- el is vitték az ő Eszterrel előzőleg megvitatott és megfejtett értelmezésüket, nehéz ügy tehát, de szép lassacskán (remélhetőleg) hozzájárul a következőkhöz és az eredményhez.
